Publicisztika
Választások után
A vesztes tábor egy jó része most arról álmodozik, hogy miként bukik meg a Tisza Párt. Igaz, még egy napig sem voltak kormányon, de „jámbor keresztények” módjára pszichopatázzák a Tisza elnökét.
hofher-jozsef··5 perc
A vesztes tábor egy jó része most arról álmodozik, hogy miként bukik meg a Tisza Párt. Igaz, még egy napig sem voltak kormányon, de „jámbor keresztények” módjára pszichopatázzák a Tisza elnökét.
Legfőbb ideje, hogy politikai garnitúra tagjai végre ne elitként gondoljanak magukra: legfőbb ideje, hogy végre a politikáért, és ne a politikából éljenek.
Alig vártuk, hogy rátaláljunk a kukoricatolvajokra, a góré fenekén tanyát vert egerekre – ez a kép ugrott be nekem, amikor túl voltunk az április 12-i választáson.
A digitális szavazást csak akkor lehetne bevezetni, ha valamennyi, a szavazáson részt vevő párt parallel szavazatszámláló rendszert üzemeltetne, s a végeredményt a szavazatszámlálások azonossága érvényesítené. De az ellenőrizhetőség itt is gyenge. A digitális szavazás egyelőre illúzió.
A most ünneplő tömegeknek és különösen azoknak, akik előtt még sok évtized áll Magyarországon, nem szabad megelégedniük azzal, hogy Orbán az óhajuknak megfelelően eltakarodik, hanem óvniuk és ápolniuk kell a 2026-ban újra megszülető köztársaságot.
A Tisza áradása megszabadította a magyarságot Orbán önkényuralmától, úgyhogy kijár neki a megértő türelem és a gáláns korrektség: nagyon nem kellene kiújítani a népi-urbánus törzsi háborút olyasmi miatt, ami oly nyilvánvaló és természetes, mint a Föld forgása.
Óvatosan és körültekintéssel kell nekiindulnunk az oktatás rendbetételének. Egy ilyen nagy rendszer stabilizálása, működőképessé tétele alsó hangon generációnyi időt vesz igénybe. Épp ezért rövid, közép- és hosszú távon is kell gondolkodnunk.
A fideszes közbeszédben és a nemzetközi oroszpárti médiafelületeken több ponton olyan állításokkal találkozunk, amelyek nehezen egyeztethetők össze a történeti tényekkel és a konfliktus során dokumentált eseményekkel.
Hiába keresik a Fideszben és környékén, csak nem találják a történelmi vereség okát. Egyedül Gajdics Ottónak sikerült, aki a tangó ritmusára zúzza porrá a NER-t.
Türelmesnek kell lenni azokkal az emberekkel, akik éveken keresztül a propagandát fogyasztották, és azt gondolták, hogy az ott hallott és látott dolgok egy normális állapotot mutatnak. A valóságot.
A fideszes reakciók azt mutatják: olyan sokáig manipuláltak a nemzeti konzultációs módszerrel, hogy végül maguk is teljesen elhitték azt. A végén már csak kommunikációs kérdésnek tekintették az egészet.
Előbb a számadás, aztán az együttműködés – ez kellene legyen a sorrend, tartozunk ennyivel azoknak, akiknek az életét az elmúlt tizenhat évben tönkretették.
A kultúra megmentéséhez mindenkire szükség lenne. Vidnyánszkyra, Lajos Tamásra, L. Simonra és így tovább. Rájuk vár, hogy felajánlják az idejüket és energiájukat, hogy legalább annyit fektessenek a mentésbe, mint amennyit a rongálásba tettek.
A most megvilágosodó Ferencz Orsolyát korábban nem zavarhatta túlságosan, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor strómanjaként halmozta fel mesés vagyonát. Mit jelent akkor a váratlan pálfordulás?
A Tisza Párt kétharmados győzelme megnyitotta azt az utat, amely visszavezet bennünket Európába: most már csak a kérdés, hogy végig tudunk-e menni rajta.
A közösségi média információs buborékainak korában eleve nehéz a közéletről értelmes párbeszédet folytatni, de a megosztottságot sikerült pártállami eszközökkel szinte a végletekig fokozni.
A magyar döntések eredője feltűnően gyakran esik egybe Oroszország stratégiai érdekeivel, anélkül, hogy mögötte világosan kimondott stratégia állna.
A Fidesz nemzetközi propagandája már nem tudja elfedni, hogy Magyarország gazdaságilag zsákutcába jutott, gyorsan zuhan a népessége, erkölcsi megújulás helyett afrikai szintű korrupció jött létre.
A kelet-ázsiai hűbériség ideje lejárt. Nem azért, mert a magyarság felvilágosult, és polgári öntudatra ébredt, hanem azért, mert az autokrácia összeroskadt a saját bűnei alatt: a rezsim, amely hazugságból élt, a maga hazugságának martaléka lett – csakhogy ez még nem gyógyulás.
Az én hazám fogalmát annak elveszejtői kisajátították, a gátlástalan tolvajlás védjegyévé züllesztették, a fél magyarságot a magyarságból kirekesztették. Azt vallom, hogy ilyesmihez senkinek nincs joga.
A következő kormánynak a szakadék aljánál is mélyebbről – talán nem túlzás, hogy a pokol bugyraiból – kell visszahoznia a külpolitikai gondolkodást Magyarországon.
Szegény fáradt, kiöregedett, megereszkedett, eszköztelen, tanácstalan és magányos ember, hiszen neki közösségre van szüksége! Közösségre és szeretetre! Szeressük hát Orbán Viktort! De az élete filmjét ne nézzük tovább.
Ami a Fidesz alatt történt, az történelmi léptékben tragédia, még ha sokaknak erősnek hangzik is a szó, de nehéz másnak nevezni. Csak a török dúlás és a pestis idején csökkent ilyen mértékben ilyen rövid idő alatt a népességszám.
A nagy kép, az eurázsiai horizont többek között azt mutatja, hogy Oroszország nem érdekelt Közép-Európa nyugatos jellegű stabilizálásában.
Pataky Attila és Nemcsák Károly személye és munkássága hű képmását nyújtja annak a kulturális korszaknak, amelyet Orbán Viktor az utókor magyarságának örökéül szán.
Olyan oktatási rendszerre lenne szükség, amelynek fejlesztési irányai nem csupán négyéves ciklusokra szólnak – hangsúlyozza lapunknak írt elemzésében Odrobina László, a második Orbán-kormány szak- és felnőttképzési helyettes államtitkára.