Hogyan esik a macska mindig a talpára?
A macskákkal kapcsolatos kutatások már egy évszázaddal az internet elterjedése előtt is népszerűek voltak. Ezen belül is az a rejtély foglalkoztatta leginkább a kutatókat, hogy hogyan esik mindig (jó, mondjuk legtöbbször) a macska a talpára, vagyis hogyan fordul meg tévedhetetlenül esés közben, még ha hanyatt is kezd esni. Étienne-Jules Marey francia orvos már 1894-ben filmfelvételt készített leejtett macskákról, és filmet kikockázva próbálta megfejteni a talpra esés titkát – kevés sikerrel –, de azt egyértelműen bizonyította, hogy a macskák tényleg átfordulnak esés közben.
De hogyan képesek erre? Hiszen e mutatvány nemcsak a gyorsasága miatt lenyűgöző, hanem azért is, mert a szabadon eső macska nem képes semmiben sem megtámaszkodni, illetve a fent és a lent irányait sem egyszerű néhány tizedmásodperc alatt meghatároznia. A japán Jamagucsi Egyetem kutatói azonban nemrégiben nagy lépést tettek a mindmáig fennálló „esőmacska-probléma” megoldása felé, amikor kimutatták, hogy e képesség alapja a gerinc anatómiai felépítésében keresendő.
Az eső macskák átfordulását eddig két elmélet magyarázta. Az egyik szerint a macska a lábai jól időzített kinyújtásával, majd behúzásával módosítja a testhelyzetét szabadesés közben, és így fordul át úgy, hogy a lábai lefelé álljanak, felkészülve a landolásra. A másik elmélet szerint a felső és az alsó test összehangolt mozgatása készteti az egész macskát az átfordulásra.
A japán kutatók vizsgálataikban macskákat boncoltak, és a gerincük egy különösen mozgékony szakaszára összpontosították a figyelmüket. Természetesen hangsúlyozzák a cikkben, hogy csak egyéb okokból elpusztult, felajánlott macskatetemeket boncoltak fel, nem ők ölték meg az állatokat. Emellett macskákat is ejtettek le (ezt a feladatot egy egyetemi hallgatóra bízták). És bár az ejtés magassága elérte a 90 centimétert is, „a landolás helyére tettünk egy puha párnát, hogy megelőzzük a sérüléseket” – nyilatkozta Higurasi Jaszuo, a kutatás vezetője. Szóval nem kell aggódni, egyetlen macskának sem esett bántódása, miközben a tudomány hatalmas léptekben szökellt előre.
A tetemekből kioperálták a gerincoszlopot, és egy szerkezet segítségével mérték a feszülésüket, miközben különböző irányokba csavargatták őket. Ezeket az eredményeket hasonlították össze a leejtett macskák mozgásáról készített lassított felvételekkel. Arra jöttek rá, hogy a macskák gerincének felső háti szakasza különösen flexibilis, viszont a hátulsó ágyéki szakaszon sokkal merevebb. Ez egybevágott a macskák videón megfigyelhető mozgásával: az állatok az elejtés után szinte azonnal átfordítják a felső testüket, majd a hátsó fertájukat csak később fordítják utána, és az inkább csak passzívan mozog.
A kutatók szerint a macskák háti csigolyái legalább annyira mozgékonyak, mint az ember nyaka, sőt úgy tűnik, hogy akár 360 fokban is el tud fordulni, tehát teljesen körbecsavarható. Emellett az is kiderül, hogy a macskák – az emlősök nagy részéhez hasonlóan – alapvetően jobbkezesek, pontosabban jobboldali preferenciát mutatnak. Az egyik macska például minden egyes leejtéskor jobbra fordult át.
