Amint fent, úgy lent
Hogy a politika miként szűrődik le a hétköznapjainkba, azt egyre durvább módon tapasztalhatjuk. Azt gondolom, az emberek nagy többségének már nagyon elege van abból, ami mértéktelenül és kikerülhetetlenül 24 órában zúdul ránk. És hogy mindez mit vált ki „itt lent”, annak lépten-nyomon tapasztalhatjuk a megnyilvánulásait.
Közel tizenötezer lakosú városunkba is berobbant szombaton a kampány, az aláírásgyűjtés praktikus módon a város talán leggyakrabban látogatott helyén, a vásárcsarnokban, illetve a mellette lévő szabad területen zajlott. Még a gyümölcsök közt válogattam az egyik standnál, amikor egy kedves, ismerős hölgy lépett oda hozzám. A mosolygós üdvözlés után rögtön a lényegre tért: Ugye, aláírsz nekem?
Úgy éreztem, hogy ez az a helyzet, amiből egyszerűen nem lehet jól kijönni. A hölgy – mint említettem – kedves, régi ismerős, mindig örömmel üdvözöljük egymást, ha összefutunk a városban, nem beszélve arról, hogy mindketten tagjai vagyunk egy művészeti csoportnak, sok-sok közös programmal a hátunk mögött. Ugyanakkor tudtam jól, hogy olyan párt aktivistája, akiknek van esélyük idén is bejutni a parlamentbe, ugyanakkor távol áll tőlem a mentalitásuk. Nem mondom, hogy nem értek egyet néhány elképzelésükkel, de összességében nem azt az irányvonalat képviselik, amire én szívesen adnám a voksomat.
Borzasztóan éreztem magam. Ő kért tőlem valamit, amit én nem szívesen teljesítenék. Hogy lehet ezt a helyzetet úgy megoldani, hogy a lehető legkisebb negatív következménnyel jöjjön ki belőle az ember? Ráadásul azonnali döntésre volt szükség. Rámosolyogtam, megköszöntem a bizalmát, aztán tagadóan ráztam a fejem, és igyekeztem minél előbb továbbállni. És fogalmam sem volt, hogy megfelelően jártam-e el.
Nem vagyok újságíró, csak partvonalon kívülről bekiabáló publicista, így elárulhatom, hogy a Tisza Pártnak írtam alá. Nem azt mondom, hogy velük kapcsolatban nincsenek kifogásaim, de – amint ezt már sokan megírták – most ismét abban a faramuci helyzetben van az ország, immáron sokadszor, hogy nem valamire, hanem valami ellen szavazunk. A kormányváltásra egyértelműen a Tisza a legesélyesebb, így rájuk fogok szavazni, mert a jelen állapotokat tarthatatlannak, tűrhetetlennek és nagyon veszélyesnek gondolom. Igaz, van még egy kis párt, akiknek a megnyilvánulásai szintén közel állnak hozzám, akik végre egy kis vidámságot is csempésznek a politika komor terepére, náluk is aláírtam, mivel erre lehetőség van. Aztán eszembe jutott még valami, amit a csarnokban vásárolnom kellene, így visszamentem. S talán mindenki kitalálja, mivel – pontosabban kivel – kellett ismét szembesülnöm. Igen, az előbbi kedves hölgy újra szembe jött velem (nyilván nem véletlenül), és ismét nekem szögezte a kérdést: Biztos, hogy nem írsz alá nekünk? Jól meggondoltad?
Átkoztam magam, miért is kellett visszamennem, de már nem volt mit tenni. Kicsit bosszantott, hogy miért nem értett a korábbi, részemről egyértelműnek szánt válaszomból, s most már némi agresszivitást is éreztem a közeledésében – bár utólag belegondolva nincs ebben semmi furcsa: a politika terén sajnos csak így lehet manapság eredményeket elérni. Az előzőek miatt másodszorra már könnyebb lélekkel utasítottam vissza a kérését, de a szemébe nézve egyértelmű neheztelést láttam megcsillanni. Mintha azt gondolta volna: Hát ennyit sem kérhetek tőled?
Amint fent, úgy lent! – írja Hermész Triszmegisztosz a Tabula smaragdinán. Hogy ki volt ő, és mikor élt, tökéletes homály fedi – állítólag egyiptomi papként tevékenykedett, de a kort még fél évezrednyi pontossággal sem tudják megállapítani az illetékes kutatók. Igazából az sem biztos, hogy létezett egyáltalán, hanem csak egy kitalált személyről van szó.
Amit az életről tudni érdemes, az a Tabula smaragdinán fönn van – hasonlóan a Tao Te Kinghez. Amint fent, úgy lent – és ez tökéletesen érvényes a mai állapotokra is. A fenti agresszió, a fékevesztett kapkodás és a kétségbeesett, durvuló akciók sajnos rányomják a bélyegüket a polgárok hétköznapjaira, az egymás közti megnyilvánulásaira is. Erre talán a legjobb példát a Facebook-hozzászólások adják: soha nem hittem volna, hogy ilyen sötét mélységek is lakoznak egyes emberekben. És árnyalt módon ugyan, de ezt éreztem a ismerős hölggyel való találkozásom során is. Vajon mi lesz április 12-e után? Akkor már nem fog ilyen kedvesen mosolyogni rám?
Rosszkedvű és szomorú világot építünk magunk körül.
