NER-daráló
Itt-ott olvasni lehet azokat a véleményeket, miszerint az iratok megsemmisítésére nincsen lehetőség, mivel minden körbe van adminisztrálva, digitálisan nyoma van bárminek, ami egy hivatalon belül egyszer megjelent.
Ezzel szemben áll, ami Magyar Péter április 13-i első nemzetközi sajtótájékoztatóján történt: a miniszterelnök-jelöltet élő adásban értesítették, hogy az addig eltűntnek tűnő Szijjártó Péter reggel óta a szankciós anyagokhoz köthető dokumentumokat semmisíti meg a Külügyminisztériumban. Ez egy rendkívül jól időzített, súlyos üzenetet közvetítő esemény volt, aminek az igazságtartalmát nem ismerjük, de az vélhetően valós volt. Azt talán a vérfideszesek sem tételeznék fel, hogy az első, kormányfőjelölti sajtótájékoztatóját hazugsággal kezdte volna a hazudozás üldözéséről beszélő Magyar. Nem is cáfolták a bejelentést a kormányzati oldalról, tehát a hír valamiképpen igaz lehet. Azaz bizony megindulhatott a módszeres adatpusztítás.
Magyar Péter: Szijjártó Péterék a szankciós anyagokhoz köthető dokumentumokat darálják le éppen
A Tisza Párt elnöke most először válaszolt a sajtó kérdéseire leendő kormányfőként. Alaptörvényt módosítunk, csak két ciklusig lehet valaki miniszterelnök – ígérte. Szerinte Sulyok Tamás nem lehet a Magyar Köztársaság elnöke.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a jogállamot megszüntető hibrid rezsim a döntéseihez hivatalosan be nem iktatott iratokat, anyagokat is felhasznált, különben nem lenne letitkosítva a fél életünk. Emiatt aztán nem osztom az optimizmusát azoknak, akik abban gondolkodnak, hogy itt majd minden kiderül.
Aggodalmam persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne igen hamar büntetőjogi hatály alá vonni a bűnöző politikusokat, csak ez nem úgy fog történni, mint ahogyan azt az emberek várnák.
Al Caponét, a világ legismertebb gengszterét nem a gyilkosságok, a szeszcsempészet vagy a szerencsejáték-birodalma miatt küldték börtönbe, hanem jövedelemadó-csalás miatt. Mivel Capone rendőrségi, jogi és politikai kapcsolatai révén érinthetetlen volt a legsúlyosabb bűncselekmények tekintetében, a szövetségi kormány stratégiát váltott, és a könyvelését is vizsgálni kezdte. Végül egy 1926-os razzia során lefoglalt pénztárkönyvet találtak, amiben a szerencsejáték-barlangok bevételei és a kifizetései voltak feltüntetve. Hosszú nyomozás után sikerült találni olyan könyvelőket, akik arról tanúskodtak, hogy a pénz közvetlenül Caponéhoz vándorolt. 1927-ben az amerikai Legfelsőbb Bíróság a United States v. Sullivan ügyben kimondta: az illegális úton szerzett jövedelem után is adót kell fizetni. Ez az, ami miatt lecsukták Caponét, gondolom, legalább annyira meglepődött, mint a Tisza-kétharmadtól Vitályos Eszter, L. Simon László vagy Hankó Balázs. Az eset alapvetően ugyanaz: az ügyekben érintettek ma itthon a főbb bűnök tekintetében „érinthetetlenek”, de a kisebb szálakat nyilván nem tudták összefogni: a csontvázakkal telt szekrények és a szájak hamarosan megnyílnak.
Még egy dolgot érdemes tisztázni az irathiányokkal kapcsolatban. Analógiaként gondoljunk a több évtizedes, évszázados iratok kutatásának egyik súlyos problémájára: miként válhatnak a levéltári kutatások lehetetlenné.
Az iratok tekintetében a legsúlyosabb állapot az, amikor azok megsemmisülnek, mint például 1945. január-februárban, amikor bombatalálatok következtében a Magyar Országos Levéltárban 3100 polcfolyóméter irat (3 kilométernyi sorba rakott irat), azaz a teljes iratállomány 16 százaléka semmisült meg. Ezek nagy része például a pótolhatatlan családi levéltárakhoz tartozott.
Utazó cirkusz: Szijjártó és a külügy romjai
Orbán világméretű ambíciói és a valóság: megalázott diplomaták, a külügyet „one man show”-ként működtető Szijjártó Péter, elfolyt milliárdok. Így omlott össze a magyar diplomácia az elmúlt 11 évben.
A következő szint, amikor a hatalom érdekeinek megfelelően takarnak ki az iratokból adatokat, neveket: van, hogy oldalakon keresztül semmi nem olvasható, így lényegében csak annyi tudható meg belőle, hogy valakik nagyon el akartak titkolni valamit.
A harmadik helyzet az (és ez tartozik a témánkhoz), ahogyan az 1950-es években pusztították el módszeresen a „polgári” időszak iratait a levéltárak: sokszor megmaradt az akta borítója vagy az ügyek iktatókönyve, de semmilyen irat nincsen hozzájuk csatolva. Ezt személyes példával illusztrálnám: az 1918-1920 évek zavaros időszakában, az I. világháborúban katonaként Kassán szolgált dédapám személyes történetét csak félszavak erejéig szabadította fel nagyapám a „titkok” alól. Mindenféle történet keringett róla, csak éppen két dolog nem: egyrészt, hogy az éhezés elkerülése végett orgazdaságot vállalt, illetve (Horthy-féle) állam ellenes „izgatás” miatt nyomoztak utána, a másik, ami szerintem ezek miatt történt, a dédanyám három esetben adott be házassági bontópert vele szemben két év alatt. Az előbbi ügyből szerencsére legalább az ítéletek megmaradtak, így a büntetőeljárások története nagyjából megvan. A második, családi szempontból leginkább jelentős eseményekről azonban csak a rémesen szűkszavú iktatókönyv marad meg, amiből annyi derül ki, hogy: „ház. Életk. Visszaállítása”, „hb” iránti kérelem. Magyarul: valami nagy gond volt, de hogy mi, azt nem tudni.
Nem szeretnék a NER bűnözőivel kapcsolatban úgy járni, mint a dédszüleim házassági körülményeinek megismerésével. Ne üljünk fel azoknak a véleményeknek, hogy nincs aggódni valónk az iratok megsemmisítésével kapcsolatban. Van.
A NER most a háborús üzemmódból a daráló üzemmódba megy át.
