Magyar-modellPremium

Ezt magyar modellnek nevezzük, és olyan, mint egy dongó. A tudósok szerint súlya, mérete és szárnyfesztávolsága miatt a dongó nem lenne képes repülni, mégis repül.

Jó régen, 2014-ben osztotta meg ezt a tartalmas gondolatot országgal-világgal az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor, imigyen ecsetelve gazdaságpolitikáját. Mostanra közös tapasztalatunk, hogy az Orbán–Matolcsy–Nagy Márton-féle gazdasági modell aerodinamikailag alaposan el van szúrva, hogy más klasszikus kifejezéssel ezen a ponton ne éljünk. Szegény dongót hagyjuk is békében zümmögni, ő nem tehet semmiről. Ráadásul ha repül az istenadta, akkor az mégiscsak azt jelzi, hogy ő képes a repülésre, ellentétben a NER-gazdasággal, amely külső hatásokra emelkedett ugyan valamennyit, de csak a saját erejére utalva végül földhöz ragadt.

Ez volt tehát a múlt magyar modellje, amit leszavaztak a magyar választópolgárok április 12-én. Tizenhat év után először olyan kormány alakul, amelyet nem Orbán Viktor vezet. Az orbáni politikai modellt átadjuk végre a múltnak. Ami helyette jön, az nem is lehet más, mint Magyar-modell. Magyar Péter kormányzásának elemzése, értékelése, megítélése a következő évek izgalmas feladata lesz, de néhány feltételezéssel és várakozással élhetünk arra vonatkozóan, milyenek lehetnek a Magyar-modell évei.

Ez a kormányzás egyszerre lehet old school és nagyon újszerű. Régebbi mintákhoz nyúlhat vissza abban az értelemben például, hogy megint lesz egy normális minisztériumi szerkezet, olyan vezetőkkel, akiknek vagy a szakterülethez, vagy a szervezetirányítási tudáshoz van közük az eddigi életük alapján. Ha egy párt a „működő és emberséges Magyarország” jelszavával építkezik és nyer választást, akkor a saját jól felfogott érdekében sem tehet mást, mint hogy kísérletet tesz a szakpolitikai értelemben vett kormányzás helyreállítására. Ugyancsak old school lehet az új kormány abban is, hogy helyreállítja, méghozzá viharos sebességgel a hatalommegosztás intézményrendszerét, megszüntetve a végrehajtó hatalom autokráciákra jellemző túlterjeszkedését.

Helyreállhat a közszolgálat szelleme is, legyen szó akár az egyes szakpolitikák állampolgárbarát működéséről, akár a közviták szabad lefolytatásának nyilvánosságáról. Sosem lesz százszázalékos az elégedettség ennek kapcsán sem, de a normák mércéje demokratikussá válhat. Minderre nagy szüksége van az országnak mentális okokból, de gyakorlati megfontolásokból is, hiszen a magyar gazdaság csak akkor kaphat szárnyra, akár dongóként, akár másban megtestesülve, ha nemzetközi bizalom övezi – és ha a jogállami normák teljesítése révén hamar hozzájut az európai uniós forrásokhoz.

Mindehhez tehát szinte már unalmasan normális dolgokat kell tennie az új kormánynak.

Ehhez jön viszont a Magyar-féle politikai modellben mindaz, amivel az új miniszterelnök két év alatt maga mellé állította a hazai közvélemény nagy többségét. Az influenszerkommunikáció eszközeit, valamint a nemzeti jelképek és a popkultúra trendjeit virtuózan ötvöző, lényegében állandóan a nyilvánosságban jelen lévő új kormányfő feltehetően ezt követően sem vonul be egy irodába, hogy egy laptopmonitor vagy irathalmok mögött töltse az életét. El fog dőlni, hány testület és párhuzamos folyamat kontrollálására képes az ország vezetőjeként, az azonban biztosra vehető, továbbra is azon lesz, hogy kijelölje a fő politikai kérdéseket, kezében tartsa a politikai napirend formálását. Ebben pedig a közjogi eszközök mellett páratlan médiaérzékenysége is ugyanakkora szerepet játszik majd.

Harmadik elemként a bevonás, a közéleti részvétel csatornáinak fenntartása, továbbépítése és intézményesítése egészítheti ki a repertoárt egy olyan kormány esetében, amelynek inkább van mozgalmi, mint hagyományos értelemben vett pártháttere. Ez sem nem régi, sem nem új dolog annyiból, hogy régen is sokak számára nyilvánvaló volt, mekkora szükség lenne erre, mégis hatalmas fordulatnak könyvelhetjük majd el, ha megvalósul. Ez lenne az előző két rendszerváltás, 1990 és 2010 elpuskázódásának igazi tanulsága: egy demokrácia nem épülhet arra, hogy kihagyják belőle a népet, akár azért, mert butának tartják a komoly dolgok – a saját életét meghatározó kérdések – megértésére, akár azért, mert nem akarjak vele megosztani a hatalmat azok, akik a nép révén kerültek az ország élére.

Ha a kiszámítható kormányzás, a folyamatos társadalmi részvétel és a szórakoztatóipari elemekkel is dolgozó kommunikáció hármasa megvalósul, akkor nem csak egy politikai modellkísérlet, hanem eseménydús, mi több, hasznos évek elé nézhetünk.

Ezzel a reménnyel indul új útjára Magyarország.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2026/19. számában jelent meg május 8-án.