Ünneplés és viszonyítási pontPremium

Újságírók járják be az Országházat. Mindenki próbálja megszokni, a politikusok, az újságírók és a nagyközönség is, hogy helyreállhat a normalitás a magyar közéletben.

A „kérdésekkel provokáló” foglalkozás természeténél fogva kritikus és kíváncsi, mert bár a politikus a szavazatok alapján az emberek képviselője, az olvasottság, nézettség, hallgatottság ugyancsak a társadalom képviseletére jogosít fel. Az újságírói kérdések funkciója, hogy a képviselők, kormánytagok, minden rendű és rangú politikusok érzékeljék, hogy nemcsak négyévente van beszámolási kötelezettségük, hanem az folyamatosan fennáll a nyilvánosság felé.

A Tisza ígérete eleve az, hogy kinyitja a kormányzást, a politikaformálást az állampolgárok felé. Ezt volt hivatott kifejezni a május 9-ei valódi népünnepély is az új Országgyűlés megalakulásakor és az új miniszterelnök megválasztásakor. Azt persze mindenki beláthatja, hogy a társadalommal valóban közösen elért rendszerváltás örömének megosztása másféle feladat, mint a kormányzás hétköznapjai során benne maradni az emberek életében, vagyis inkább fordítva: azt elérni, hogy az emberek mindennapi élménye lehessen az, hogy benne tudnak lenni a politikában.

A népünnepély ezzel együtt rendkívüli fontosságú volt, hiszen igazi katarzist, átélhető élményt, közösségi érzést nyújtott, alaposan átformálva – pontosabban az elmúlt két év után tovább formálva – a közgondolkodást széles rétegek esetében arról, hogy mit gondoljanak a politizálásról. A megélt rendszerváltás élménye szükséges a cezúra megvonásához, és ahhoz, hogy ami most kezdődött el, az amiatt is mindannyiunké lehessen, mert közösen értük el és éltük át.

Az élmény- és reménypolitizálás fenntartása nem képtelenség a kormányzás során sem – és ha most leírom, hogy influenszerpolitizálás, annak az én részemről nincsen semmi negatív éle. Mindaddig, amíg ez azt jelenti, hogy a politikai prioritások látványosan és közérthetően, átélhetően és érzelmi energiákat felszabadítva találnak utat a választópolgárokhoz, addig a politikai élménygyár fontos és pozitív társadalmi funkciót tölt be. Nincs kétségem, hogy a Magyar-kormány képes lesz nagy kommunikációs projektekké, elmondható és átélhető sztorikká összesűríteni éppen aktuális üzeneteit, illetve a kormányzati lépéseket belerendezni az aktuálisan futó nyilvánosságprojektekbe.

Ami kevésbé látványos, de izgalmas kérdéseket vet fel – mert hát végső soron magát a kormányzást érinti –, hogy a majdnem másfél tucat szaktárca egyenként is milliónyi részletkérdést felvető tevékenysége miként találkozik majd az érintettekkel. A részvételiséggel kapcsolatosan bejelentett kormányzati intézményi megoldások körvonalai izgalmas elképzeléseket sejtetnek. Közben viszont a meghirdetett kormányzati filozófia nem annyira, vagy nemcsak a nagy ügyek széleskörű társadalmi kivitatását feltételezi, hanem azt is, hogy az egyes ágazatok döntéseinek előkészítésébe, megvitatásába és talán a végrehajtásába is bevonódjanak a szakmai és civil szervezetek, a szakértői és szakszervezeti vélemények.

Garantálható, hogy ez nem mindig lesz népünnepély, de a szakpolitika-alkotás elmélete és – ahol ilyen van – működő gyakorlata azt igazolja, hogy a gyakran kölcsönösen macerás tárgyalások eredményei: a jobb döntések.

Meglehet, a részvételiségi megközelítések egy tőről fakadnak, de mégsem ugyanarról van szó. A „hagyományos” érdekegyeztetés talán kevésbé látványos, de a hiánya annál látványosabbá válhat a rossz kormányzásban. Az összkormányzati szintre emelt részvételiség valamennyire más és más célt is szolgál: egyfelől általános elvként értelmezhető, másfelől nagy ügyek társadalmi megvitatását szolgálhatja, fenntartva a népünnepélyes élménypolitizálás átélhetőségét, állandóvá téve az együttes döntés, a „benne levés” tapasztalatát.

Bármennyi valósul is meg mindebből, óriási előrelépés lesz akár az elitista kioktatások elidegenítő hatásához, akár a „nemzeti konzultációk” álságosságához képest. Amit pedig a hivatalból kritikus nyilvánosság figyelemmel kell hogy kísérjen, az az, hogy a látványelemek ne írják felül a tényleges célt: a társadalmi bevonódást, a vélemények sokszínűségének kifejezésre juttatását és a tényleges társadalmi bevonódásra alapozott döntések meghozását.

Ami pedig biztosítékul szolgálhat legalábbis a kormányzati törekvésre, az alighanem maga a május 9-ei sokaság: a kormánynak elemi érdeke, hogy a lelkes sokaság ne váljon csalódott, pláne számonkérő tömeggé. Május 9-e viszonyítási pont, az ott készült képek emlékeztetésként szolgálnak, hogy ez a kormány ilyen kapcsolatra vállalkozott az országgal.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2026/20. számában jelent meg május 15-én.